"Négy év."

Egy napos tavaszi délelőttön azon kapta magát, hogy már háromnegyed órája tanulmányozza az idősebb Pieter Bruegel Flamand közmondások című képét.

"Te ugye olyan ember vagy, aki ha csinálsz valamit, akkor azt nagyon csinálod?" – emlékezett vissza egy utazásra a földalattin, talán az utolsóra, amelynek résztvevői kínosan ügyeltek arra, térdük nehogy akár egy pillanatra is egymáshoz érjen, amely feladat - tekintettel arra, hogy a Ganz mérnökei minden bizonnyal abban a téves hiszemben fejlesztették a járművet, hogy az majd távol-keleti exportra kerül - egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek.

                               egy lány tizenhét éves puncijába

                               egy erzsébeti kiáltás éjszakájába

                               egy terhességi teszt a konyhai hulladékba

"Kicsit azt éreztem, h kegyetlen lettél. Bocsánat a szóért, de ez fejezi ki a legjobban. Nagyképű, ezt is éreztem. Szeretem azokat az embereket, akikben van alázat, és akkoriban benned nem volt."

                               Nem nevezném nyugalmas helynek. Azért is választottam.

                               "Járatsűrűség napközben 2-5 perc."

                               Az ülőlap fémből van, rettentő hideg. Legtovább két órát várok rá.

                                "Nem is válaszolt."

                               Hasonlít hozzá.

                               "Ő az, te marha."

                               Szinte megnyugodtam.

                               "A szemét nézd."

                               - Hogy történt?

                               "..."

                               Közben a combomat simogatja.

                                "Ugyanaz a bizonytalan, üres mozdulat, mint régen."

Ahogyan fejét kissé jobbra döntve figyel, ahogyan felkapja korsóját négy éve megszakadt beszélgetés fonalát, ahogyan hallgatjuk egymást hallgatását, ahogyan búcsúzás után suttogva kiált: köszönöm.

 "Szem a szemben. Az érdeklődés ékkő-magja."